Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy kiállítás margójára...

 

Kép


A  kiskunmajsai kiállítási képemről…

 

A fenti képemnek „Vígécek” címet adtam, természetesen nem véletlenül. Egy kiváló nyelvismerettel rendelkező kanadai-magyar barátom Georgina Matisse, az alábbiakat írta; wie gehst?  where are you going?  : hova mész: szóból ered- tulajdonképpen házalót jelent, akik eladtak, csereberéltek... a "vigéckedik" kifejezés is tőluk ered. (a cigányokat és a meszticeket hívtak így régen.) „az ékezet nélküli szavakat módosítottam, szerző.)   

A vándorló, minden vásáron feltűnő vásározóknak akartam egy kicsit emléket állítani. Igaz, hogy ezek a „figurák” inkább lóval vagy más állattal kereskedtek, de ami épen eladható volt, mindennel foglalkoztak. Itt éppen a könyv a portéka. Miért a könyv? Kérdezhetnék, valóban miért? Ma a könyv, mint az emberi tudást hordozó egyik jelentős eszköz, válságban van, (?) leértékelődött,(?) de még van, még árucikk, még lehet vele kereskedni, még kell valakinek.(?) Még a kutyának is!

A másik „valaki” a „mezítlábas” fiú, akire emlékeztetni akartam! (Őt sem értették?) Mit keres a jól öltözött, a téliesen öltözöttek között. A legenda; igen, valamikor régen egy fiatalembernek olyan csizmát adtak (egy bizonyos helyen) amelynek levált a talpa és úgy kellett hazamennie eltávozásra. Nagyon szégyellte magát mások helyett. Igen a fiúnak, a képen is látszik, van valami lábbelije, de csak a talpa,  ezen áll, télvíz idején. Az ő emlékére mutatja e fiú vidáman a győzelem jelét..miért is?

A kockás-kabátos meg akarja venni az összes könyvet, folyik az alku, sötét alakok, sötét figurák, nem, nem látszik, hogy hús-vér emberek. A festő alkonyatban, a vásár utolsó perceiben mutatja be őket, ilyenek..

Tovább lehet gondolni, ez egy festmény és nem plakát…

Dr.KF

2009.03.08.

##

 

Gondolataim a festészetről, 2008-ban

 

Ma a világnak nevezett sárgolyóbis oly kicsi, hogy mindenki belát a másik ablakán, különösen, ha azt még jó szélesre ki is tárják.

 

Az ember úgy lett megalkotva, hogy számos kreatív tulajdonsággal is rendelkezik. Egyik ilyen - alap - cselekvési ösztöne a firkálás, rajzolás, mint kifejezésmód, mai szóval: kommunikációs eszköz. Az ábrázolási készség egy lehetőség, amit ki kell fejleszteni, ki kell bontani a sok kusza halmazból, ami az emberi mozgásban - kultúrában – létezik. Összhangot kell teremteni az agy és a kéz cselekvőkészségében.

 

Egy másik emberi tulajdonság a törekvés valami újra. Olyanra, amiről azt hisszük, hogy még nem volt, ami majd általunk válik ismertté, netán közkinccsé.

 

Minderről ma azt mondják: ez az önkifejezés módja, eszköze. Igen, lehet! De annál több is. Üzenet. A párbeszéd lehetősége! A kor emberének „ujjlenyomata”.

 

Az emberi – manuális – ábrázolási módnak van egy nagyszerű versenytársa: a gépi ábrázolás, amely ma hihetetlen lehetőségek tárháza. Ő a nagy vetélytárs!

 

Mégis az ember cselekvő tenni akarása százezreket késztet arra, hogy nyomot hagyó eszközzel, de keze által fejezze ki a benne élő képet, tegye vizuális látnivalóvá mondanivalóját. Persze, lehet az is, hogy csak egyszerűen „vagánykodik”: lám, én is tudok ilyent, vagy olyant ábrázolni!

 

Aztán ebből fantasztikus dolgok születnek meg. Először is az emberben lévő versenyszellem arra serkenti az alkotót, hogy MÁST: jobbat, szebbet, esetleg nagyobbat hozzon létre, mint versenytársa.

 

Én sem vagyok kivétel, legfeljebb technikai – pénzügyi - lehetőségek szabnak korlátokat. Másnak is. Vagy a tárgybani képzettség? Vagy egyéb ok? (megélhetés?).

 

Itt és most csak egy dologgal szeretnék foglalkozni. A festészeten belül a táblakép alkotásának formai megoldásaival. A kép technikája e szempontból közömbös. Két kérdés foglalkoztat: a tartalom és a rajzi kifejezési mód.

A tartalmat vizsgálva: nincs az életnek olyan területe, amelyet kézzel készült ábrán ne fogalmaztak volna meg, érthetően egyetemes nyelven. Tehát a rajzi kifejezésmód világnyelv. Ez a hihetetlenül nagy előnye.

De van olyan kép, amelyet az alkotók zűrzavarosan, érthetetlenül, kusza összevisszaságban, értelmezhetetlenül hoztak létre. Csak ők értik, vagy ők sem a látnivalót. Ez az ábrázolás Bábel-tornya.  Ezt ma díjazzák, és magas művészetnek nevezik.

 

Akkor melyik az „érték”? Az értelmezhető, vagy az értelmezhetetlen? Igen, ilyenek vagyunk mi, emberek.  Szeretjük a „rendet”, a világos, „átlátható” dolgokat, de elfogadjuk a káoszt, és „kíváncsiak” vagyunk, mi van ott, mögötte, még címmel is.

 

Szóval mit is kell festeni? Bizonyára olyasmit, ami az alkotónak kedves, amit „gyermekének” vall, védi, vigyázza, és ha elkerül tőle, nem felejti. S ha a mű túléli alkotóját, már megérte a vele való fáradságot! Ez alól nem lehet kivétel még a megrendelésre készült mű sem.

 

Baja, 2008. október 28.                                                             

 

Kép

MIATYÁNK című kép-együttesem bemutatója a műtermemben

                                                                            

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

romerili@gmail.com

(Rómer Ilona, 2008.12.10 16:15)

Sugovica a csónakokkal című akvarelled fogott meg itt a legjobban. Ez a "lélek rezdülése" számomra.
Gratulálok minden munkádhoz! További alkotókedvet kívánok művészbaráti üdvözlettel: Ili